A Joe’s Jeans dobta piacra azt a női farmernadrágot, amely beépített töltője segítségével feltámaszthatja Apple okostelefonunkat.
A #Hello névre keresztelt modellben a farzseb felett kapott helyet az a telefontöltő, mely az 5-ös, az 5S és a 6-os iPhone készülékek feltöltésére használható – írja a Mashable. A hordozható akkumulátor kis méretéből fakadóan az előbbi két modellt 85 százalékig, utóbbit 70 százalékig képes feltölteni, így inkább csak vészhelyzeti megoldásnak nevezhető, mint forradalmi innovációnak.
Mindenesetre nem a Joe’s Jeans az első olyan vállalat, amely egy ruhadarab megalkotásánál hangsúlyt fektet rohanó világunkra, ugyanis korábban az I/O Denimnél is készítettek olyan farmert, amelyre kifejezetten okostelefonok tárolására való oldalzsebet varrtak, a csípő és a térd közé. Tavaly pedig a Nokia állt össze Adrien Sauvage divattervezővel egy olyan nadrág megalkotása céljából, amely vezeték nélküli töltést tesz lehetővé, viszont egyelőre erről semmi több nem tudható.
Forrás: http://mno.hu/digitalis/ime-a-farmer-ami-iphone-t-tolt-1298684